Kulturális program 3. – Kávészünet Verszenekar

Kávészünet zenekar – 2018.05.31

A koncertet hatalmas izgalom előzte meg. A Kávészünet Kvartett zenekart a tanulók és pedagógusok egyaránt ismerték már a televízióból, valamint az internetről.  A koncert lebonyolítására a település kultúrházában került sor, ahol a művészek hosszas előkészületek után nagy szeretettel fogadták a gyerekeket. Előzetes feladatként két tanulónk egy-egy verssel készült a közös produkcióra. A koncert elejétől fogva közvetlen kapcsolat alakult ki az előadók és a hallgatóság között. A művészek számos alkalommal vonták be a tanulókat a produkcióba, felidéztették velük irodalmi tudásukat, illetve új tudáselemekkel gazdagították irodalmi műveltségüket. Rávilágítottak arra, hogy a különböző elsajátítandó verseket megzenésítve mennyivel könnyebb megtanulni. Sor került közös éneklésre is. A szavaló gyerekek izgalommal, de annál nagyobb büszkeséggel álltak színpadra a zenészekkel. Az elszavalt verseket aztán meghallgathattuk megzenésítve is. A műsor során számos magyar költő neve elhangzott, akiknek versei között volt számos ismert és kevésbé ismert költemény is. A koncertélményt fokozandó táncra is perdültek a gyerekek, amit különösen nagyon élveztek. A produkció befejeztével a Kávészünet Kvartett tagjai fényképes kártyákkal ajándékozták meg a diákokat és pedagógusokat egyaránt.  Műsoruk nagyon jó zárása volt annak a programsorozatnak, mely a zenés produkciókat foglalta magában.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.