Kulturális program 12. – Susán Péter

2019. november 22. – én Susán Péter „Magicman”, több szakmai díjas bűvész járt nálunk.

Bevezetésként egy pálcamutatvánnyal kezdett, amelynek során a pálcából kiálló pomponok összekötésének technikájával szórakoztatta a gyerekeket. Ezután vicces tornát végeztek, amelynek során rengeteget nevettek. Majd 2 dimenziós „kockát” vett elő, amelyet forgatva, minden oldalán más és más szám volt. A gyerekek érdeklődve kérték, hogy magyarázza el a bűvészmutatványt, amelyet meg is tett és megmutatott, majd egy fordulat után újra varázsolt a kockán, és a tanulók álmélkodva kiáltottak fel. Egy kártyás mutatvány következett, amelynek során az egyik helyről a másikra varázsolta a kártyákat a tanulók szeme láttára, akik hitetlenkedve nézték, és alig győztek tapsolni. Ezután egy kendős mutatványt tanított az önkéntes jelentkezőknek, akik „majdnem megtanulták” a trükköt, csak a kendőt nem eltüntették, hanem átalakították. Végezetül a fémkarikákat kellett összekapcsolni egymással a két jelentkező tanulónak, akik nem hittek a szemüknek, ahogyan a karikák összeakadtak és szétjöttek.

Végezetül a bűvész hatalmas tapsot kapott a gyerekektől, akik annyira élvezték a műsorát, hogy nem akarták elengedni.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.