Heti foglalkozások 37.

2019.január 3. hét:

Európai Uniós foglalkozás:

Természetesen mint általában most is kapcsolódtunk a nyelvi foglalkozás témájához. Arról beszélgettünk, hogy melyek a 21. század legmodernebb, legnépszerűbb foglalkozásai. Csoportosítottuk őket különböző szempontok szerint. Összehasonlításokat végeztünk aszerint, hogy melyek a feltételei egy-egy munka végzésének. Melyik országban mi szükséges ahhoz, hogy elhelyezkedhessen az ember egy adott munkaterületen. Érdekes felfedezéseket tettek a gyerekek azzal kapcsolatban, hogy a magyar szakemberek világszerte keresett munkaerőnek számítanak.

Tematikus foglalkozás:

Képeket tettem fel a táblára azzal kapcsolatban, hogy mennyit változott a világ. Milyen volt az élet régen és most. Milyen változások történtek? Ez számunkra pozitív vagy negatív? Felsorakoztattuk érveinket a fejlődés pozitív, illetve negatív következményeiről.  Óra végi munkaként a gyerekek lerajzoltak le egy dolgot, ami nagy változáson esett át az évek alatt. A témát és a rajzuk tárgyát maguk találták ki. Elkészítették annak régi és új verzióját. Mögé sorakoztatták azokat a vonásokat, melyekben a legszembetűnőbb volt a változás.

Magyar fejlesztő foglalkozás:

A mai napon ismét a mondat bővítményei kerültek elő, de ezúttal a jelzőket ismételtük át.

Elsőként az interaktív táblán átismételtük a négy jelzőt, azok jellemzőt, kérdéseit, ábrázolását. Majd jelzőket gyűjtöttünk, majd ezekkel mondatokat alkottak a tanulók, és a leírt mondatot bedobták egy zsákba. Ezután kihúztak egy cetlit, és a rajta levő mondatot elemezték. Végül csoportokat alkottak, és „jelző virágot” készítettek Milton kapocs segítségével, amelynek szirmain a jelzők nevei, jellemzők és egy példamondat kapott helyet.  A tanóra végén az összes mondatrész átismétlésre került egy játék során.

Nagyon hasznos foglalkozás volt, a mondatelemzés már nagyon jól megy a tanulóknak.

Matematika fejlesztő foglalkozás:

A foglalkozás elsődleges jellege a gyakorlás volt. Ennek során a feladatok többsége a számok szorzattá alakítása volt. A tanulók döntési képességének fejlesztésére is sor került, melyet a témával kapcsolatosan feltett logikai kérdések alapoztak meg. A tevékenység során egy szám szorzótényezői és osztói közötti összefüggésekre, kapcsolatokra is fókuszáltunk.

Német nyelvi foglalkozások:

Ezen a héten a foglalkozások volt a téma. Hanganyagok segítségével ki kellett találni a gyerekeknek, hogy vajon mely foglalkozás zaját hallják. Számos ismeretük van már a témában, tehát nem okozott nehézséget számukra a feladat. Versenyt rendeztünk, melynek keretén belül további foglalkozásneveket kellett gyűjteniük. Ezután a közismert „Amerikából jöttem” játék segítségével eljátszottunk számos munkát, a többiek pedig kitalálták azt. A foglalkozás második felében a legtrendibb mai foglalkozásokról néztün fotókat és neveztük meg őket németül.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.