Heti foglalkozások 33.

2018. december 2. hét:

Európai Uniós foglalkozás:

A karácsony ünnepének hagyományai – ez volt a foglalkozás fő témája. A gyerekek páros munkában dolgoztak és az internet segítségével projektmunkát végeztek arról, hogy a különböző országokban milyen módon ünneplik az emberek a karácsonyt. Különösképpen arra koncentráltunk, hogy melyek a karácsony ünnepének főbb vonásai, gondolatai az egyes népeknél. Munkájukat aztán egy powerpoint prezentáció formájában a következő órára kell elkészíteniük, amiről aztán majd a társaiknak beszámolnak.

Tematikus foglalkozás:

A tanórát egy kis videóval kezdem, amiben egy személy a lakóhelyét mutatja be. Majd vers részleteket olvasunk fel, melyekben szintén a lakóhelyükről, hazájukról írnak, a költök.

A foglalkozás többi részében önállóan dolgoznak a gyerekek. Mindenkinek be kell mutatni a települést, ahol él. Az első asztalon találnak segítséget is. Vittem be nekik pár olyan könyvet, amiből hasznos adatokat olvashatnak/írhatnak ki.

 

Magyar fejlesztő foglalkozás:

A mai napon a mondatok fajtáival és szerkezetével foglalkoztunk. A ráhangolódás során egy játékot játszottak a tanulók: mindenki húzott egy mondatot a kalapból, majd a mondatvégi írásjelnek megfelelően fel kellett olvasniuk, és a többiek felismerték, hogy a beszélő szándéka szerint milyen mondatot hallottak. Ezután párban dolgoztak, eldöntendő mondatokat alakítottak át kiegészítendőkké és vissza.

A mondatok szerkezetének vizsgálatával folytatódott az óra. Az alany, az állítmány és a tárgy felismerése, jelölése, ábrázolása történt az interaktív feladatok során. A tanórát egy társasjátékkal zártuk, ahol az óra anyagát ismerő csoport léphetett előre. Jól érezték magukat a diákok, a tananyagot sikerült kellő mélységben felidézni.

Matematika fejlesztő foglalkozás:

A kitűzött nyitott mondatok összetettebb problémamegoldást igényeltek. Az összefüggések keresésén kívül fontos volt az ilyen típusú feladatmegoldásban való jártasság szerzés. A feladattípus megoldásainak, azaz az igazsághalmaz jelölésének módjára is figyelmet kellett fordítani.

Német nyelvi foglalkozások:

A közelgő karácsonyi ünnepkör biztosította az eheti foglalkozás témáját. Hasonlóképpen az előző héthez a téma szókincsét játékos formában ismételtük át. Ebbe a foglakozásba belevegyítettük kicsit a német népismeret órán tanultakat is, hiszen felidéztük, hogy a magyarországi németek milyen hagyományokkal készülődtek a karácsonyra. Olyan régi szokásokat elevenítettünk föl, mint a lucázás, betlehemezés, a Barbara-nap hagyományai. Összehasonlításképpen párhuzamot vontunk a mai karácsonyi szokásokkal. A gyerekek elmesélték, ők hogyan ünneplik a családdal a legfontosabb keresztény ünnepet.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.