Társadalmi felelősségvállalás 8.

Adventi vásár

Időpont: 2019. december 12.

A karácsonyi időszak egyik évek óta hagyományosan megtartott eseménye nálunk az adventi vásár. A gyerekek nagyon várják ezt a programot, mert sokuknak itt nyílik lehetősége arra, hogy a zsebpénzükből a szüleiknek kisebb ajándÉkokat vásárolhassanak.

A programot már jóval a vásár előtt meghirdetjük a településen és a szülők között. Az ő feladatuk a továbbiakban az, hogy az árusításhoz apró ajándéktárgyakat készítsenek, illetve vásároljanak, majd beküldjék az iskolába.

A felsőbb osztályok osztályfőnökeikkel is barkácsolnak, készítenek eladásra kínálható portékákat. Szokás nálunk az is, hogy a 8. osztály a vásár ideje alatt gofrit árusít a kisebb diákoknak. Minden évben kibővítjük valamivel az eseményt, az idei évtől a gofri mellé már meleg teát is kaptak a vásárlásra érkező kicsik és nagyok.

Az árusítás nehéz feladatát az iskola Diákönkormányzata vállalta magára, melyben segítséget kaptak a Szülői Munkaközösség tagjaitól is.

Ezen az eseményen képviselteti magát a helyi óvoda is, akik szintén saját készítésű ajándéktárgyakkal, díszesen becsomagolt mézeskalács, házi lekvár, szörp stb. árusításával járulnak hozzá a program sikeréhez.

Az egész délutánra kiterjedő eseményt a tanítási órák után rendeztük meg, a hangulatot a szép karácsonyi dekoráció mellett kellemes karácsonyi zenékkel is biztosítva.

A vásár teljes bevételét a Cikói Tehetséges Általános Iskolás Tanulók Alapítványa kapta, melyből a gyerekeknek minden évben csodás karácsonyi ajándékokat és programokat tudunk finanszírozni.

Az adventi vásár nagyon jó alkalmat biztosított mindenki számára, hogy kellőképpen rá tudjon hangolódni a várva várt karácsonyi ünnepre.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.